Korzett
Már maga ez az egy szó
is idegennek hat, kissé furcsának, hiszen nehezen lehet elhelyezni, sokan nem
tudják mihez kötni. Köznéven fűzőként fut, ami nem meglepő, hiszen alakban, és
végül is használatban is hasonlítanak egymásra. De mégis mi ez, hogyan köthető
egy ember életéhez, és persze, hogyan került az én életembe?
Az én történetem
Ez az egész macera pontosan
2006.-ban kezdődött, mikor én hat évesen készülődtem az első osztályba. Még az
első osztályos év elkezdése előtt egy apróbb kivizsgáláson kellett keresztül
mennünk az összes osztálytársammal együtt, ahol felmérték, hogy minden rendben van-e az egészségünkkel. Itt fedeztek fel nálam enyhe gerincferdülést, aminek nagy hangot
nem adtak, úgy vélték, hogy simán kinövöm, de a biztonság kedvéért kaptam
beutalót a közeli ortopédiára. Ahol megerősítették, hogy tényleg jelen van
az az apró görbület, így hát gyógyúszást írt elő a szakorvos. Az órák minden
hétvégén, kilenc órakor kezdődtek, így a hétvégeken is kelhettem korán (hiszen
úgy kellett beautózni a városba), amit már akkor sem szerettem. Az úszódában
tanultam meg úszni, és gyerek fejjel még élveztem is a gyakorlatokat, hiszen
érdekesnek számítottak, kis újdonsággal megspékelve. Így mondhatom azt, hogy az
első pár évben szívesen mentem az úszódába (a korán kelést leszámítva). Minden
évben vissza mentünk kontrollra az ortopédushoz, azonban az évek múlásával, még
a gyógyúszás mellett is folyamatosan romlott az állapotom. Már nem enyhe
ferdülésről volt szó, hanem konkrét, erőteljes görbületről, de továbbra is
erőltették az úszást, én pedig folytattam, hiszen nem tudtam mást tenni.
Tizenegy éven keresztül jártam minden hétvégén, és csak romlott az állapotom.
Gondolhatjátok, hogy mennyire untam az egészet. Nem láttam értelmét az
egésznek, soha nem mondtak jó hírt, már a vizsgálat előtt tudtam, hogy ismét
ugyanaz az egy mondat fog elhangzani: ,,Még egy év úszás!”. Az úszódába már
rühelltem menni, elegem volt abból, hogy nekem soha nem lehet egy szabad
hétvégém. (Emlékszem, mikor kezdtem nagyobb lenni, örömmel konstatáltam, hogy a
menzeszem pont hétvégére esik, így megkönnyebbülve lélegeztem fel, hogy végre, legalább most nem kell mennem abba a medencébe). Mivel ennyi év után sem volt
változás, egy másik ortopédián kötöttünk ki, ahol több orvosnál is
megfordultam. Itt még egy évig erőltették az úszást, de végül sikerült
meggyőzni őket arról, hogy végre abbahagyhassam, ezért gyógytornára kezdtem
járni. A tornának köszönhetően javult az állapotom, így az orvost sem kellett
tovább noszogatni, hogy nekem ez igenis elég. Valószínűleg elég is lett volna,
azonban egy évet ki kellett hagynom, mivel az iskola mellett nem tudtam olyan
időpontot összeegyeztetni a gyógytornászommal, ami mindkettőnknek megfelelt
volna. Ez az egy év kihagyás pedig bőségesen elég volt ahhoz, hogy jelentős
romlásnak induljon a gerincem. Ekkor kaptam egy új orvost, aki a kivizsgálás
után közölte velem, hogy a gerincemben van egy S betűhöz hasonlítható
eltorzulás, és még a csigolyáim is el vannak fordulva. A következő mondata
pedig csak annyi volt, hogy fel kell írniuk egy fűzőt, vagyis a korzettett.
Hidegzuhanyként ért a kijelentése, nehezen tudtam még a könnyeimet is
visszafogni. Sírni akartam, tombolni, és az arcába mondani, hogy ezt elcseszte,
én biztos nem fogom azt a vackot felvenni, hiszen abban élni sem lehet. Próbált
vigasztalni, meggyőzni arról, hogy másoknak is van ilyen, és ez nem olyan
szörnyű, de én legszívesebben csak elküldtem volna melegebb tájakra, pedig
tudtam jól, hogy ez egyáltalán nem az ő hibája. Ezek után kerültem el egy igen
nagy becsben tartott szakemberhez, aki ismét átvizsgálta a hátam, majd közölte
velem, hogy ezt az állapotot nem is biztos, hogy rendbe tudják hozni, hiszen
ahhoz túl idős vagyok már (akkor voltam tizenhét éves). Szinte lehordta
anyukámat, hogy eddig miért nem adták rám azt a korzettet, hiszen ezt már
sokkal korábban el kellett volna kezdeni. Anyával mindketten
csak tátott szájjal figyeltük a jelenetet, hiszen bárki mondhat bármit, a
szüleim mindent megtettek azért, hogy javítsanak az állapotomon. Ők sem
orvosok, egyszerűen követtük azokat a tanácsokat, amiket a másik szakemberek
mondtak nekünk, többet mi sem tehettünk. Ez a találkozás csak még inkább
elvette a kedvem ettől az egész fűzős dologtól.
Idővel azonban kezdtem belenyugodni,
a gyógytornászom biztató szavai is sokat segítettetek, így már nem úgy indultam
a korzett felpróbálására, mintha kivégzésre készülnék. Az ottani emberek ismét
lelket öntöttek belém, így mikor már hazaértünk, a kínlódásaim ellenére, már
csak nevetve próbálkoztam a korzettben való mozgásra.
A történések és érzelmek a viselése közben
Elmondhatom, hogy az eleje egy
kínszenvedés volt, hiszen kényelmetlen volt, nyomott mindenhol, mozogni alig
bírtam benne, a bőrömet dörzsölte ki. Egy szóval borzalmas. Viszont idővel megtanultam
benne mozogni, praktikákat tanultam meg, amik megkönnyebbítették a viselését,
kisajátítottam új alvópozíciókat, amikben nem nyomott agyon a kemény műanyag,
de ki is tudtam magam pihenni. A társasági életemben sok vizet nem zavart. A
család és a baráti köröm azonnal elfogadta, és inkább csak viccesen
viszonyultak hozzá, amivel engem is megnevetettek, és ez által egyből nem is
volt olyan borzalmas. A középiskolás osztálytársak furcsán pillantottak rám az
első napokban, de miután megtudták, hogy miért is van ez rajtam, nagyobb
érdeklődést nem is igazán mutattak felé. Az egyetlen szituáció, ami a leginkább
zavart, mikor olyan emberek látták rajtam a fűzőt, akiket látásból ismerek, de
olyan közvetlen kapcsolatban nem voltam velük, hogy elmeséljem nekik, hogy
mégis mi ez a fehér műanyag rajtam. Ezekben a percekben kicsit kellemetlenül
éreztem magam, és enyhén szólva zavart, hogy látják, főleg mikor még egyesek képesek voltak utánam fordulni is. Viszont nagyobb gondot soha nem jelentett számomra a viselése.
Pro és kontra
🗯️ nehéz volt viselni, azonban így új stílusokat tudtam kipróbálni az öltözködés terén, amikkel kényelmesen, de mégis divatosan tudtam hordani a mindennapokon.
🗯️ olykor gyengének éreztem magam miatta, viszont éppen ellenkezőleg. Megerősödtem lelkileg és kitartóvá tett.
🗯️ úgy gondoltam, hogy kirekesztenek miatta, de inkább új emberekkel ismerkedtem meg, akikkel sikerült élményeket megosztanom, bevált módszereket, és érzelmeket. Az eddig ismert személyekkel pedig csak még inkább közelebb hozott.
🗯️ bár nem konkrétan a fűzőhöz kapcsolódik, hanem inkább az úszáshoz. A végén gyűlöltem a hétvégéket ezzel elrontani, de a több éves sportolásnak köszönhetően remek alakom lett, és hiába a nagy adag étkezések továbbra is vékony és izmos maradtam.
Nem egy egyszerű eset, ha valaki egy ilyenbe kerül bele, azonban nem lehetetlen megtanulni vele élni, és kitartani amíg sikerül felépülni. Rengeteg kitartás kell hozzá és türelem. A legfontosabb pedig, hiába tűnik úgy, hogy egy borzalmas helyzetbe kerültünk, még így is rengeteg jó dolog történhet velünk, amiket senki nem tud elvenni.
Ha részletesebben szeretnétek a témáról velem beszélgetni, írjatok a hozzászólásoknál, vagy az 'Ahol még megtalálsz' menüpontban megtalálhatjátok az email címem.
Köszönöm, hogy olvastad!
Csókol és ölel a Grófnő
